Szeptember = iskola = hányinger = rosszkedv = passzív
Ha bármikor ingerültnek vagy kedvtelennek tűnök senki se vegye magára, ez a betegség az iskola. Minden agysejtet kipusztít, döntéseket befolyásol.
Ma nagyon szarul voltam. Nem tudom miért. Igazából, nem annyira érdekel, csak le akartam írni. Biztos néhányan észrevették, nem érdekel.
Valahogy, mintha két út között lengenék. Nem fogok választani még nem. Nem kerülök olyan helyzetbe, mint 5 éve. Ez a helyzet hasonló, mégis más. Szerencsére nincs pasi ebben az esetben, az akkoriban volt. Basszus.... annyira köcsög vagyok, kit hagytam hátra? Miért nem harcoltam? Miért hallgatok más véleményére? Ő... ő nem is tudom, mi volt nekem. Emlékszem, amikor engem vigasztalt, és mentünk fel az anyjához, mondta hogy ez köcsög dolog volt tőle, hogy nem kellett volna azt mondania, hogy válasszak, nem kérhetett volna tőlem ilyet. Sötét volt, tél, és még hatóra is alig múlt, aztán, megnevettetett. Istenem, ha nem lennék érzelmileg satnya, most sírnék, a hideg is kirázott. Legrosszabb évem volt. Emlékszem azokra a hetekre. Aztán nem tudtam magamnak megálljt parancsolni a kíváncsiság hajtott.
Volt merszük rajtam keresztül levelezni, rólam!! Úristenem, elsírtam magam akkor a teremben, amikor megláttam miket írtak rólam. Miket írt rólam, az én úgy nevezett, legjobb barátnőm. Folytak a könnyeim, és mondtam a hetestársamnak, hogy ne mondja el neki. Nem tudom, hogy tartotta e az ígéretét, talán soha nem tudom meg, nem is akarom. Aznap délután ott voltam annál aki mindig vigasztalt. Aki akkor is tartotta bennem a lelket amikor más nem. Jó ez túlzás volt. Felívtam onnan Őt, hogy "Utálsz engem?" miközben próbáltam nem sírni, vagy talán már zokogtam közben. Nem emlékszem. De mondta hogy nem utál. Kihasználtak, az én pénzemen telefonáltak. "Még egy ideig használjuk, őt és a telefonját." Az a rohadt kurva, az a rohadt kurva... Hagytam, hogy csak úgy kihasználjanak. Minden szó nélkül, és nem is vettem volna észre, ha nem olvastam volna a kis levelezést. Szánalmas vagyok, vagy voltam? Utálom amikor erre emlékszek.
Egy köcsög picsa vagyok én is, mert csak úgy hittem a szavának. Nem, nem hittem, de hallgattam. Nem emlékszem mit hittem. Megtette vagy nem? Szerintem nem. Csak már szabadulni akart tőle. A Levelezős a Vigasztalóstól, vagy a pasijától. Még hogy a pasija és Vigasztalós smároljanak... jó, egy házban voltak, de akkor is. Okot keresett, hogy kidobja a köréből Vigasztalóst, mert utálta. Utálta, hogy elmondott minden részletet, pedig ő is ugyanazt csinálta. Nem colt jobb senkitől. Mégse utálom, valahogy nem tudom, amikor mondta, hogy nem utál, valahogy lenyugodott a naiv kis szívem. Szánalmas. Szarban hagytam Vigasztalóst. De ő se keresett én se kerestem. Kölcsönös viszony. Most csak annyit akarok tenni, hogy bocsánatot kérek. "sajnálom": Milyen jól hangzana. De nem tudnám megtenni. Hisz nem csak rajtam múlt. De ő csak támogatást várt, és én ezt egyáltalán nem adtam meg. Mindig másra hallgatok, pedig egyszer mondanom kellene, "nem, ez nem így volt." gyáva ember vagyok. mindig megbántok valakit, valahogyan, csak néhány szóval, néha utálom ezt az ügyetlenségemet.
Hogy bírok még Levelezősre nézni? Miért bocsátottam meg? Egy elveszett hülye voltam, akinek nem volt semmije. És csak tartozni akartam valakihez, de annyira, hogy mindent figyelmen kívül hagytam. Másképp alakult volna, ha nem megyek el onnan, ha tovább beszélek Elvozeroval, nem csak néhány pillanatig, ha nem aggódtam volna amiatt hogy kitaszítanak az osztályból, elvégre soha nem voltam a tagja. Mindig adtam mások véleményére, de most már nem akarok. Túl sokat értettem egyet másokkal .
Nem... nem tudok... teljesen lefáradtam. Majd egyszer jön még egy bejegyzés, a két útról.
Miért van az, hogy a rossz emlékekre sokkal tisztábban emlékszünk, mint a jókra?
