A mai napom isteni volt! Enikőéknek vittem egy kis meglepetést... tetszett nekik :D
Megköszönték, és Enikő megölelt. Mit ne mondjak marha jól esett, ritkán ölelnek meg, nem vagyok az a nagy ölelkezős típus, de nagyon jó érzés. Rég öleltek meg.
A félkettessel jöttem haza, mert tanárnő temetésre ment, úgyhogy csak negyedig voltunk bent.
Megtanultam a németet, bár az írásbelit nem csináltam meg, de nem nagyon izgat, a szavakat se néztem át... :S
Ma a tőmondatok híve vagyok, csak bolyongok össze-vissza, egyik témáról a másikig, gratulálok magamnak.
"- Barátok? - kérdeztem keserűen, miközben ránéztem, s ő elfordította fejét. - Azok vagyunk egyáltalán?
- Majdnem kilenc éve ismerjük egymást! - szólt kétségbeesetten.
- Nincs egy közös témánk se, semmink sincs közös, nem bírunk beszélni! Nincs meg köztünk az össszhang! - kiáltottam.
- Eve... - kérte halkan.
- Szánalmas, hogy nincs egy legjobb barátnőm, nem? - kérdeztem keserűen, majd megráztam a fejem. - Kilenc év és... mintha csak távolról beszéltünk volna...
Nem szólt csak nézett engem, azzal a szomorú szemeivel.
- Minden az én hibám - mondtam. - Rossz a természetem... milyen problémás... - mosolyra húztam a számat. Nem tudta min mosolygok, de talán jobb is, hogy megtartottam magamnak."
"Törött szárnyaim repítsenek el,...
- Miért? - kérdés többször hangzott el szájából, de én nem válaszoltam. - Én régebben csak vicceltem. Mi késztetett téged erre?
- Zsibbadt voltam - mondtam közömbösen. - Még most is az vagyok. A fájdalom segít.
- Mi van ha elvágod az egyik ered? Normális vagy basszus? - kiabált velem, de nem hatott rám. - Történt valami amiről nem beszéltünk?
...és vigyenek egy más világba!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése