2012. január 26., csütörtök

oh my


A minőség szar a zene nem rossz... a sorozat CSODÁLATOS, LEHENGERLŐ, MEGUNHATATLAN.

Szóval nézzétek meg. Ez nem csak egy sorozat, ez A sorozat.

2012. január 24., kedd

Verantwortung

Lassan lépett a hideg testhez, kifakult emberhez, akit egyszer a barátjának nevezhetett. Most csak egy idegen test volt, akihez semmi köze nem volt. Csak feküdt ott nem törődve senkivel, még vele se. Mintha törődött is volna vele, minden más lett. És most egymás után váltak el anélkül, hogy egy szót is szóltak volna egymáshoz vagy elbúcsúznának. Önző hülye mindegyik. Állt, a szemébe akart nézni, de nem tudott, lehetetlen volt. Most az egyszer biztos őszinteséget is látott volna, nem csak az összes hazugságát. Nem volt benne bűntudat, még nem érezte, sőt nem is akarta. Talán ő is erre az összetört állapotra jut, melyből nem hozza ki őt semmi. Ez lenne neki is a legjobb, tudta. Nem kellene semmivel törődnie, de nem volt önző, már túl jutott ezen a szakaszon, most a jobbat keresi.

Előtte voltak szakaszok az életében, amikor csak hátra nézett. Az arcokra, akiket otthagyott, akik elhagyták őt, akik átverték őt, akiket megbántott. Tényleg ő lehet a rossz, ha senki se tud huzamosabb ideig mellette maradni és nem bírják elviselni a nyavalyáit. Szánalmas. Közönséges. Sajnálatos. Magányos. 

A véres kés nem az övé. Nem ő szúrta le a barátját, nem nevetett hangosan és hisztérikusan. Csak egy álom volt.

Hisztérikusan és hangosan
nevetni hang nélkül
művészet.

Ikrek. A szeretett és a kitaszított. Fekete és Fehér. Testvérek egy vérből, különböző élettel. Halál és halál, egy közös pontjuk.
A kiáltásait nem hallotta senki, mindenki mosolygott és nevetett. Nem értette őket. Nem látták? Miért nem látják őt? Aztán rájött, soha nem engedte meg magának azt a luxust, hogy jól szórakozzon. És a többiek ezt nem látták. Soha nem is fogják, túl mélyen be volt falazva.

Vér mindenhol. A testén, a barátja testén. A kezei vöröslöttek, a kés ott volt a közelébe. És még egy szót se mondott. 

2012. január 15., vasárnap

aha...

“Never underestimate a girl’s love for her favorite band. Never think even for a minute, that she won’t defend them to her death. Because it’s not just the music that makes that band her favorite. It’s the guys, the gals. It’s the fans. People whom of which she has interacted with thanks to the band. That band might of saved her life, or just made her smile everyday. That band has never broke her heart and has yet to leave her. No wonder she finds such joy in her music.”
- Alexander William Gaskarth

2012. január 1., vasárnap

2011 ez volt az

Sokat nyavalyogtam, hogy bírtátok? De tényleg... "Jajj, de szar nekem, nincs pénzünk jajj de szar nekem..." Igen, most kifiguráztam magam, legalább nem mást.

Most hogy így visszaolvasom magam, nem mindent, az még nekem is sokk lenne, van még aki úgy gondolja, hogy nem őrültem meg? Így visszaolvasva nem csodálkoznék, ha senki se jelentkezne... Rémisztő vagyok.

Amúgy negatív rekordot döntöttem az értelmes bejegyzések számánál, köszönjétek nekem.