2010. szeptember 24., péntek

tartsátok aminek akarjátok , már úgyis mindegy

Azt hittem mélyebbre nem süllyedhetek, de igen. De most igazán szánalmas vagyok, nem? Ez nagyon gáz volt, nem  csak a gépem szar még mindig, hanem én is, nagyon felvidító, rohadjak meg, vajon miért nem fogyott el az a kibaszott levegőm? Ennyire szarul soha nem éreztem magam, áhh, de szar vagyok h ennyit se bírok ki értetek. Egyszer verjetek agyon, akkor talán minden szar elmegy.Szánalmas vagyok tudom, de ez van, én ezt nem bírom. Ki nem akarta, hogy ne vegyek levegőt?

Miért jó az, ha mind szenvedünk? Mert már kezd nagyon kínos lenni számomra. Hagyjuk abba. Elegem van. Minek tettetjük azt, hogy van közünk egymáshoz? Nem értelek titeket, mivel nem mondjátok ki mi a baj, mi meg csak találgatunk, de jól. Az emberek annyira átlátszóak, és gondold azt hogy engem, minket nem zavar. De semmi baj, éljünk csak hazugságokban, tettessük azt hogy nincs semmi baj, és nem fog számítani semmi. Kész vége. Nem kívánom magam tovább izgatni ezzel, mondom most.

Szerettem volna, ha egyszer te vidítasz fel szavaiddal, de ez lehetetlen, hisz nagyon keveset ismersz rólam, ez gáz, pedig már néhány éve ismerjük egymást. Annyira megvetem ezt, egyszerűen gyűlölöm a kapcsolatunkat, mert szánalmas,megvetően rossz.

Hé család! Nem tudom mi lesz holnap holnapután ti biztos készen lettek, én meg kiütve depresszióval és önsajnálattal, ha nem lenne gépem egy hívást azért megejtek, hogy ne nektek kelljen hívni.

Asszem ma ágyba sírom magam, holnap jobban leszek....

2010. szeptember 19., vasárnap

csak mert írnom kell és őszinteségi rohamom van

voltak jó napok, voltak rosszak. Elment. Hisztérikusan nevettem az irónián, de remélem a harmadik nem fog bekövetkezni. Már csak azért is reménykedem mert miért ne?
Nem csak rajtam múlik, már annyiszor dumáltam itt a blogon, már biztos mindenki unja. Szomorúak vagyunk mi másak lehetnénk, nem érdekel mi a baj, mert tudom mi az, de nem nagyon teszel ellene semmit. Csak fel vagy háborodva és játszod a durcát. Sajnálom, a legtöbb dolgot már megpróbáltam, igazából nem, de nem tudok mást tenni. Nem is akarok, minek? Jó meg minden néha, de egyáltalán nem több. Nem érzem többnek. Ez van néhány dolog elromlott, ez van, kit érdekel, mondjuk engem mivel leírom, de hát na.
Rosszul érzem magam, de már olyan régóta, és még nem jöttem rá miért, vagy nem akarom leírni mit számít.
Utálom az embereket. Nem mindegyiket, értse az jól, aki érti mire gondolok. Visszataszító, kétszínű rohadt emberek. Ha csak erre gondolok el fog az undor, szánalmas. mindegy. Csak egyszerűen.... mindegy.
Ebben a házban mindenki veszekszik, én csak apámmal. Milyen vicces volt, bocsánatot kért, mert nem köszöntött fel a névnapomon, szánalmas volt. Csak azért h a saját bűntudatát... ... Nem érdekelt annyira azon a napon, elvégre elég baja volt, vajon minek mentegetem?

2010. szeptember 16., csütörtök

moly

Írj egy legalább 5000 karakter hosszúságú novellát Hazugság témában, és juttasd el a nagybence@moly.hu címre szeptember 26., vasárnap éjfélig.

feltétlen meg kell írnom, talán van még remény....

2010. szeptember 1., szerda

Jobb lett volna, ha megse történik...

Szeptember = iskola = hányinger = rosszkedv = passzív

Ha bármikor ingerültnek vagy kedvtelennek tűnök senki se vegye magára, ez a betegség az iskola. Minden agysejtet kipusztít, döntéseket befolyásol.

Ma nagyon szarul voltam. Nem tudom miért. Igazából, nem annyira érdekel, csak le akartam írni. Biztos néhányan észrevették, nem érdekel.

Valahogy, mintha két út között lengenék. Nem fogok választani még nem. Nem kerülök olyan helyzetbe, mint 5 éve. Ez a helyzet hasonló, mégis más. Szerencsére nincs pasi ebben az esetben, az akkoriban volt. Basszus.... annyira köcsög vagyok, kit hagytam hátra? Miért nem harcoltam? Miért hallgatok más véleményére? Ő... ő nem is tudom, mi volt nekem. Emlékszem, amikor engem vigasztalt, és mentünk fel az anyjához, mondta hogy ez köcsög dolog volt tőle, hogy nem kellett volna azt mondania, hogy válasszak, nem kérhetett volna tőlem ilyet. Sötét volt, tél, és még hatóra is alig múlt, aztán, megnevettetett. Istenem, ha nem lennék érzelmileg satnya, most sírnék, a hideg is kirázott. Legrosszabb évem volt. Emlékszem azokra a hetekre. Aztán nem tudtam magamnak megálljt parancsolni a kíváncsiság hajtott.
Volt merszük rajtam keresztül levelezni, rólam!! Úristenem, elsírtam magam akkor a teremben, amikor megláttam miket írtak rólam. Miket írt rólam, az én úgy nevezett, legjobb barátnőm. Folytak a könnyeim, és mondtam a hetestársamnak, hogy ne mondja el neki. Nem tudom, hogy tartotta e az ígéretét, talán soha nem tudom meg, nem is akarom. Aznap délután ott voltam annál aki mindig vigasztalt. Aki akkor is tartotta bennem a lelket amikor más nem. Jó ez túlzás volt. Felívtam onnan Őt, hogy "Utálsz engem?" miközben próbáltam nem sírni, vagy talán már zokogtam közben. Nem emlékszem. De mondta hogy nem utál. Kihasználtak, az én pénzemen telefonáltak. "Még egy ideig használjuk, őt és a telefonját." Az a rohadt kurva, az a rohadt kurva...  Hagytam, hogy csak úgy kihasználjanak. Minden szó nélkül, és nem is vettem volna észre, ha nem olvastam volna  a kis levelezést. Szánalmas vagyok, vagy voltam? Utálom amikor erre emlékszek.
Egy köcsög picsa vagyok én is, mert csak úgy hittem a szavának. Nem, nem hittem, de hallgattam. Nem emlékszem mit hittem. Megtette vagy nem? Szerintem nem. Csak már szabadulni akart tőle. A Levelezős a Vigasztalóstól, vagy a pasijától. Még hogy a pasija és Vigasztalós smároljanak... jó, egy házban voltak, de akkor is. Okot keresett, hogy kidobja a köréből Vigasztalóst, mert utálta. Utálta, hogy elmondott minden részletet, pedig ő is ugyanazt csinálta. Nem colt jobb senkitől. Mégse utálom, valahogy nem tudom, amikor mondta, hogy nem utál, valahogy lenyugodott a naiv kis szívem. Szánalmas. Szarban hagytam Vigasztalóst. De ő se keresett én se kerestem. Kölcsönös viszony. Most csak annyit akarok tenni, hogy bocsánatot kérek. "sajnálom": Milyen jól hangzana. De nem tudnám megtenni. Hisz nem csak rajtam múlt. De ő csak támogatást várt, és én ezt egyáltalán nem adtam meg. Mindig másra hallgatok, pedig egyszer mondanom kellene, "nem, ez nem így volt." gyáva ember vagyok. mindig megbántok valakit, valahogyan, csak néhány szóval, néha utálom ezt az ügyetlenségemet.
Hogy bírok még Levelezősre nézni? Miért bocsátottam meg? Egy elveszett hülye voltam, akinek nem volt semmije. És csak tartozni akartam valakihez, de annyira, hogy mindent figyelmen kívül hagytam. Másképp alakult volna, ha nem megyek el onnan, ha tovább beszélek Elvozeroval, nem csak néhány pillanatig, ha nem aggódtam volna amiatt hogy kitaszítanak az osztályból, elvégre soha nem voltam a tagja. Mindig adtam mások véleményére, de most már nem akarok. Túl sokat értettem egyet másokkal .
Nem... nem tudok... teljesen lefáradtam.  Majd egyszer jön még egy bejegyzés, a két útról.

Miért van az, hogy a rossz emlékekre sokkal tisztábban emlékszünk, mint a jókra?