csak mert írnom kell és őszinteségi rohamom van

voltak jó napok, voltak rosszak. Elment. Hisztérikusan nevettem az irónián, de remélem a harmadik nem fog bekövetkezni. Már csak azért is reménykedem mert miért ne?
Nem csak rajtam múlik, már annyiszor dumáltam itt a blogon, már biztos mindenki unja. Szomorúak vagyunk mi másak lehetnénk, nem érdekel mi a baj, mert tudom mi az, de nem nagyon teszel ellene semmit. Csak fel vagy háborodva és játszod a durcát. Sajnálom, a legtöbb dolgot már megpróbáltam, igazából nem, de nem tudok mást tenni. Nem is akarok, minek? Jó meg minden néha, de egyáltalán nem több. Nem érzem többnek. Ez van néhány dolog elromlott, ez van, kit érdekel, mondjuk engem mivel leírom, de hát na.
Rosszul érzem magam, de már olyan régóta, és még nem jöttem rá miért, vagy nem akarom leírni mit számít.
Utálom az embereket. Nem mindegyiket, értse az jól, aki érti mire gondolok. Visszataszító, kétszínű rohadt emberek. Ha csak erre gondolok el fog az undor, szánalmas. mindegy. Csak egyszerűen.... mindegy.
Ebben a házban mindenki veszekszik, én csak apámmal. Milyen vicces volt, bocsánatot kért, mert nem köszöntött fel a névnapomon, szánalmas volt. Csak azért h a saját bűntudatát... ... Nem érdekelt annyira azon a napon, elvégre elég baja volt, vajon minek mentegetem?