2010. április 26., hétfő

Gondolkodom, tehát...

Gondolkodom, tehát, sanyarú sorsom, hogy egyetlen pillanatban se hagyjam nyugodtan magam. Az lenne a legjobb, ha nem gondolkodnék. Rájöttem, hogy ha egyedül vagyok nem kell szembesülnöm a problémákkal, nem, akkor csak emészt belülről, amikor szemtől szembe jön az még rosszabb. Nem tudod rá a megoldást, és idegesítően frusztrál.

Biztos vagyok benne, hogy az én hibám. Még nem mondtam ki egyszer se hangosan, de akkor is az enyém. Szánalmas, mennyit ér egy ilyesmi. Ezért élnek az emberek? Mindig csak szenvedés, igen, ahogy mondtad, saját magunkat rakjuk tönkre. Kételkedünk magunkban. Próbálunk beilleszkedni. De minden hét eleje mostanában, arra világít rá, hogy egyáltalán mi volt itt? Mi a fasz történt? (Mennyire imádom ezeket az obszcén szavakat.) Ha tudjátok, mondjátok el, mert nem találok válaszokat, nem akarok válaszokat találni, amire gondoltam eddig, az nem lehet, tudom.

Egy kapcsolatot nem csak egy embernek kell megjavítani. Mostanában sokszor leírom, de ez nem nagyon használ. Idegesítő. Szánalmas, ami folyik. Nem csak a mi feladatunk, de nem is a tiétek. Úgy érzem feladtátok. Soha, de soha nem látom, hogy keresnétek. Mennyire szarul esik, pedig most nem is rólam van szó. Igazából mindig csalódással tölt el, mennyire gyengék vagyunk, mi emberek és a kapcsolataink. Semmi értelme, vagyis van, de ez a feladás. Én próbálkozok, tényleg. De utálom szarul érezni magam, és mindig úgy érzek. Kit győzködök? Magamat? Minek? Én tudok, amit tudok. Lassan elvesztem érdeklődésemet, ez van. Mert valami kiölte belőlem az érdeklődést.

Yeaah. Nem akarom ezt mondani, de utálom a változást. Emlékszem ezt már írtam, nem baj, ismétlés a tudás atyja. Minden, olyan kusza. Nem értem, mi folyik itt. Az egész olyan, mint egy rohadt labirintus. A kivezető utat megtalálni lehetetlen, emberekre bukkanni lehetetlen.

Az eső mindig esik mostanában. Megállíthatatlanul. Nincs menedék, ami alá lehetne bújni, az eső éget, mint a sav. Miért nem áll el az eső? Kell egy nyom a többiek után, de ahogy lenézek a földre, nem látok egy lábnyomot se. Üres az egész utca. Csak az eső és én. Az aszfalt göcsörtös, nem egyenletes. A tornacipő, amit viselek nincs a legjobb állapotban. Az ég sötét és felhős, mintha soha nem sütött volna itt nap. A felhők, mintha kigúnyolnák mostani helyzetemet, nevettek rajtam, mert nem tudtam megoldani a problémámat. Szinte vak sötét volt, de láttam egy szempárt, ami engem nézett. Nem szólaltam meg. Minek? Talán elpusztít, vagy csak úgy itt hagy. Nem tudom melyiktől féltem jobban, de mintha a sors akarta volt, egy lámpa tűnt fel kettőnk között. Engem nézett, én meg őt. Nem tudtam róla levenni a szemem, olyan ismerős volt a szeme. Talán egy sortárs?

Asszem ennyi. Szánalomland, én. :D

2010. április 18., vasárnap

ez van. ezt akarom. nem érdekel.

Kész lett Zacky-ék új albuma. Én is szeretném hallgatni, mint ő. A balladát, amit Jimmy felénekelt. Remélem mindenképp rárakták az ő hangjával. Csak ezt az egyet. Kérlek.

-------------------------------------------------------------------------------------

You and me, we like the same kind of music
That's why we, make a good you and me....

Yeaaah.... Ez van. Örülnöm kellene, de ebben a hónapban semmit se tudok csinálni, mert nem. Le kellene szarnom mindenkit, nem? De ez nekem soha nem mert, mindig egy lelkiismeretes hülye vagyok.

Szeretem ezt a dalszöveget. Jó emlékek jutnak eszembe. Legalább erről. Mostanában nincs sok minden amin nevetni lehetne. Még mindig szarul vagyok, és nem tudom miért. Nem alszok keveset. De szar kedvem van. Elégedetlen vagyok. Nem merem leírni. Akkor beismerném. De nem. Eltemetni. Szőnyeg alá söpörni. Szokásosan. Mit is várhatnék magamtól? Ez van. Közhely. Yeaah...

you know what I'm going to say before my mouth even makes a sound

Soha nem fogok magamnak megbocsátani. Soha.

2010. április 13., kedd

Boldogság 2ever xD

mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa mea culpa

Önbizalomnövelő. Hé, ha valaki hallja/olvassa nyújtson egy kezet, hogy belekapaszkodhassak. Nagyon szarul vagyok. Túl flegma lettem. Ez van. Imádom, amikor magam alatt vágom a fát, ez a legkellemesebb érzés a világon. De tényleg. Ettől csak az jobb, hogy nagyon szarul érint, mert nem értem mi lett.

Tessék ennyi, iszonyúan rövid bejegyzés, de csak azért mert nem vagy fent ott, és nem tudtunk beszélni, és elírni xD, milyen hülye szó, a bánatom, mint szokásosan. Kitudja talán egy kis esti matek, remélem visszajössz, még ma. xD Túl ragaszkodó lettem észrevetted? Vajon ez majd szarra fordul.

Oh, fuck it. WTF? xD nem érdekel, megint. Skins. Mert tetszik. mert akarom.

Milyen lehet már az ha van egy drogos haverod? Vajon ő másképp látja a világot? Na jó ez hülye kérdés volt, de akkor is, miért kell ilyen kibaszottul szarul lennem?

Régebben nem voltam ennyire ideges, de most minden pillanatban, mert túl ragaszkodok, mert talán túl sokat képzelek bele, és mert mostanában semmi sem jön össze. Egy ideig nem is fog.

Hiányzik a hülyülés, már olyan régen beszéltünk, a múltkori beszélgetésünkkel éreztem, hogy már nincs minden rendben, persze... mert változunk. Utálok változni, gyűlölöm a változást.



Szerintetek tudnék valami vidámabb témáról írni? xD Ez kezd lehangoló lenni. xD

2010. április 11., vasárnap

Vajon még miért nem alszok?

Álmodtam egy világot, melyben csak én vagyok. Körülnéztem, de nem láttam a közelben semmi élőlények tekinthetőt. Olyan volt, mint egy sivatag. Ránéztem és minden érzésemet elszívta, ott voltam a nagy semmi közepén, olyan érzetet keltett bennem, mintha az egész csak ismétlődne végtelenig. Lenéztem a földre. Felrepedezett talaj, a földből gyökerek törtek a felszínre, de látszott rajtuk hogy már egyáltalán nem éltek. Tekintetem a gyökerek között ingázott. Unatkoztam, mint mindig. Kinéztem magamnak egy gyökeret mely eltért a többitől. Ő volt az egyetlen, akinek mellékágai a felszínen futottak tovább. Fekete volt. Valahogy nem csodálkoztam, még ha ez nem is volt jellemző egy fára. Odaértem. Ott állt egyedül, kicsavart törzzsel, mely a levegőbe ívelt. Ágai, mintha nem is léteztek volna, csak egy törzs. Rosszul éreztem magam, valamiért úgy éreztem, mintha egy hozzám közel álló személy állt volna ott. Neki támaszkodtam a jobb kezemmel a fának. Mély levegőket vettem és próbáltam lenyugodni. Nem tudtam, nem érdekelt mi folyik itt. Elkezdtem futni, futni a messzeségbe, mely úgy tűnt nem vezetett sehová. Fokozatosan gyorsított, de nem jutott semerre. Lábai kezdtek fáradni, de nem törődött vele, csak el akart innen tűnni. De hova is? Hol volt a helye a világban?

-------------------------------------------------------------------------------------

Szárnyaim már rég máshoz tartoztak, soha nem is voltak az enyémek, mert minden az Övé volt. Szemeimet behálózta, árnyékot húzott körém, hogy ne lássam a külvilágot, Most pedig megkötött kézzel sétálok, mert nem érdekeltek a szabályok. Ő ezt akarta. Én nem ellenkeztem, de minden tiszteletemet elvesztettem benne. Kezemet kötél sebesítette ki, bőröm ki volt pirosodva, de én csak sétáltam tovább, és a kötéllel játszadoztam. Azt akartam, hogy fájjon. Nem akartam, hogy lejöjjön, csak azt hogy piros bőrömön megcsillanjon a vér. Nem sírtam, tudtam mit csinálok, tudtam mit követek el, nem érdekeltek a következmények, csak felejtsem el. Valaki megállított a sétámba. Rafael volt. az. Nem volt kedvem beszélgetni, ezért reménykedtem, hogy minél előbb elmegy a közelemből. Utáltam kiszolgáltatott lenni, pedig most se szárnyam, se kezem, se gondolatom. Mindent elvettek, ami fontos volt nekem és kellett a jövőmhöz. Megbocsátanám, de én is a Földről jöttem, és csak egy rohadt, reménykedő, helyét nem találó személy lettem. Mert nekem mindent elrontottak. Először az önbecsülésem lett oda, majd a tiszteletem más emberek iránt. Vagy angyalok? Mindegy, Nincs sok különbség, mert ez nem az a hely, hol elhajózhatok. Fáj a kezem. Rafael még mindig itt van. Biztos voltam benne, hogy nem szólalok meg. Rafael arkangyal nem tartozott a kedvenceim közé, csak néhányan voltak, akik elbírtak viselni, mert nem tartották tisztának gondolataimat. Nem akartak itt fenn. Én se. Nem tudom miért vagyok itt. Nem tudom ki hozott ide. Nem akarom, hogy minden összeomoljon. Életem most rázódott nem rég helye, mégis már most látom a nagy fekete foltokat, melyek újra tönkre fognak rakni. Minek kerültem ide fentre? Bűneim legalább 10 oldalon keresztül tartanának. Akkor mégis miért...?

- Ki vagyok, Rafael? - kérdezte elnézve az angyal mellett. - Ki vagyok én, hogy ide hurcoltok?

- Sajnálom, erre nem adhatok választ.

- Látom nagyon sajnálod - gúnyolódott. - Én nem vagyok angyal, ezt mindenki tudja, mi a faszért vagyok itt?

- Nem kell nyomatékosítani mondanivalódat, elsőre is megértettem - célzott a vulgáris szavára Rafael.

Nem tudtam folytatni a beszélgetést, valami megállított. Egy hang mondta nekem,. hogy várjak, és nézek körül, amíg újra nem hallom. Nem tettem semmi ilyet. Nekem nincs főnököm, aki parancsol nekem, én a magam ura vagyok. Rajtam nem uralkodik senki, vagy semmi. Nem adtam a hajléktalanoknak pénzt, nem váltottam valóra az álmomat, és mégis itt vagyok. A törött üveg, miért volt itt? Évekkel ezelőtt hátrahagytam minden ilyen emléket, mit keres ilyen közel a felszínhez? Mi veszett ki belőlem? Mi az, ami másban meg van de bennem nincs? Miért kell ilyen hülyeségeken gondolkoznom? A közönyösségem, mostanában mindenkit idegesít, eddig is ez volt, csak eddig kevesen mondták el a véleményüket. Féltek tőle, és ő is félt magától. Egy kellemes kis mechanizmus. Eltaszított magától mindenkit, kivéve aki nem hagyta, de nem érezte a megkönnyebbülést, hogy nincsenek már ott. Inkább a szorongás vett rajta erőt. Utállak titeket. Mert itt hagytatok.

-------------------------------------------------------------------------------------

Túl fáradt vagyok várni rád, ezért találkozzunk napéjegyenlőségnél, egy helyen amelyet csak mi ismerünk, de édes, miért hívtál ilyen későn? Otthon mindenki szeret, már hiányzok nekik. Fáradt vagyok várni rád, egy szomorú lélek vagyok, ez nem az én időm, hogy kiválasszam a napot, melyen meghalok. De egy dolog, ez a te életed, azt csinálsz, amit akarsz, csak ne várakoztass meg, azon a napon, mert magányos vagyok. Az árnyékaim behálóznak, amikor a város alszik.

2010. április 6., kedd

I'm okay... and you?

Szükségem volt egy csomó hülyeségre, mostanában nem sok dolog volt, amiért örülhettem és jól érezhettem, de a mai napom mindent felülmúlt. Mikor nevettem ennyit egyhuzamban?

Köszi, de tényleg.

Nem voltak sablonosak, nyah... :D

ami eszembe (igen, olyan is van) jutott...

Először is egy listát írni, aminek a címe:

Top 10 közhelyek, melyik közhely a legszánalmasabbak a világon?

Bár most a közhelyek valahogy elkerülnek. Biztos elfelejtettek, vagy megsértődtek.

A rólad és rólam szóló dalok xD vagyis a You and me-sek... xD Nekem ezek mostanában bejönnek xD Egy teljes lista de csak amelyiket ismerem...

wáóh... igazából tök szánalmasnak tartom, hogy nem írok semmi érdekeset, és ezt berakom bejegyzésbe, de unaatkozom. Nyah jó igazából nem, csak írhatnékom van. Nem hogy a Álarcokat írnám. Most adtam neki címet, wáóh, és biztos nem ez lesz a címe, de azért valahogy nevezni kell, mégse nevezhetem fényhozónak... bár inkább meggondolandó. Egy újabb sablonos írás tőlem xD. Kigondolta volna, mi? Tessék megszokni, aki erre jár és olvas... sziasztok ti ott hárman! xD Kac-kac kukac.

A szünetben olyan jól ment az írás. Imádtam azokat a perceket. Vicces volt, bár semmi értelme az egésznek. Ugyanazokat a köröket rovom, már több hónapja, ésnincs aki másfelé tereljen, vagy leállítso, de nem akarom abbahagyni, csak megtudni, miért? Áhh, nem is hiszem el milyen régen olvastam a Levelek Lilynek-et Sophie-tól... Sophie IMÁDLAK!!! Már elmondtam kritikában Nikitata néven, de fenomenális, megunhatatlan, egszerűen a mondataid... tökéletesek. Jó, ömlengés OFF.

Most idézlek mert akarlak, és mert imádom:

Ti csak örülhettek. Mert kilométeres körzetben nincs temető. Nincs fehér márványsír, ami ordítva hirdeti, hogy valami hiányzik.

Igazából irigyellek titeket.

-------------------------
Legyetek féltékenyek. Sandy egymagában pótolni tudott titeket.

Ha megkérdezitek, miért… Felesleges. A miértre sosem kapunk választ.

------------------------

Az is furcsa, hogy mindenki egyszerre születik a csecsemővel; az anya, a nagymama és a nagypapa…
…, az apa…
…, viszont a keresztanya csak jóval később jön világra.

Meg se születtem. Fáj.

----------------------------

Igazából mindig összeszorul a gyomrom, ettől a történettől. Mert ez olyan. Elfelejthetetlen. Sophie nem fogja folytatni, sajnálom, de imádtam, így is kellemes pillanatokat szerzett, mint minden műve.