"Barátok, azok vagytok.... "*a megvető hangsúlyt remélem mindenki érezte*

Emlékszem ballagásról erre a sorra, mondjuk még másra is. Asszem pont Ziza mondta, merő megkönnyebbülés. Amúgy tudtam, hogy ez lesz belőle, nem lepődtem meg, nem háborogtam, nem kértem ki más véleményét. Hát ennyi volt. Zárd le a múltad, hogy lehessen jövőd... Úristenem, a legnagyobb közhely a világon, bocs, akkor az első tízbe biztos benne van. Hülyeség, mi értelme félretenni a múltat? Végülis nem változik semmi, minden ugyanúgy marad. Figyelmen kívül hagysz valakit? Ő is téged. Erről szól a múlt? Hibás beszélgetésekből, hamis mosolyokból, titkolt ellenszenvből? Milyen klisé. Mindenki féltékeny mindenkire. Megint ugyanaz a lemez. A pletykák a másik háta mögött szinte nevetséges ez az egész.

Egyszer mindenre fény derül. Láttam a veszekedéseket a szemeim előtt, elképzeltem az szöveget, amit mondhatnak. A káröröm eluralkodott rajtam. Megvető fintor, majd egy hisztérikus nevetés. Minden rosszul történik. Észrevettem, de nem tettem ellene semmit. Élvezni akartam ezt az egészet, tudomást se venni a problémákról, végre valahára tisztázni mindent. Persze, tisztázni. Mindig lesznek titkok, amit akkor se osztunk meg, még ha az életünk függ tőle, mert hülye, botor emberek vagyunk, akiknek saját büszkeségük fontosabb, mint a jólétük. A titkok mindig arra szükségesek, hogy ne látszunk olyan egyszerű embernek, más funkciója csak annyi, hogy kedvünkre egyik titkunk kikotyogásával, elindítsunk egy brazil szappanoperát,"hogy tehetted? Megcsaltál?". o_O" Ez nem mondom, ki azt a szót mi ez. Mert az ... lenne.

Mennyire lehet egy embert kihasználni? Egy reménytelen hovatartozását kereső lányt biztos. El tudom képzelni, ott áll ülnek a földön a barátnő felajánlja, hogy játszanak kártyacsókot, belemennek mindketten. Először csak arcra puszik, majd durvul a helyzet. A barátnő mondja, hogy lemegy kajálni, így fenn marad a fiúval. Pirulva próbál nem a fiúra nézni, de összeakad a tekintetük. Az ágyon smárolnak tovább, a fiú mond valamit a lánynak, a lány megcsinálja. Ennyiből állna az egész? Csak saját kielégülésre? Mennyire lehet naív egy ilyen lány? Eljön az este a lány boldogan megy haza, bár nem vár el semmit, ezzel kapcsolatban, mégis reménykedik, hogy lesz belőle valami, hogy végre tartozzon valakihez, úgy mint a többiek, mert csak az lebeg a szeme előtt, hogy olyan legyen mint ők, azt szeresse, amit ők, úgy viselkedjen, ahogy ők.

Valamelyik nap teszteltem magam. Miben hiszek? Hiszek egyáltalán, abban hogy van egy Isten, aki figyel, olvassa összes gondolatomat, és már előre eldönti hova jutok? Hova jutnak a hitetlenek? Egy üres véget nem érő űrbe? Nekem nincs hitem. Állandóan csak reménykedem, miközben ebben az egészben egyre mélyebbre süllyedek. De nem aggódok, szinte rettegek minden mozzanattól, amely valamelyest is kapcsolódik hozzám. A félelem. olyan mint egy krónikus betegség, egyre jobban gyengít, és a végére nem marad senkid. Senki, aki figyelmeztessen, hogy hülyeséget csinálsz. Senki, aki vigasztalni, ha szar történik veled. Senki, aki elmondaná, hogy segíts magadon. Mert ez az egész kezd egyre furcsább és furcsább lenni, néha ott vannak a szemek, amik beszélnek, és semmi jót nem ígérnek.

Írtam egy kis rövidséget neki, az ő szempontjából. Remélem, amikor begépelem és felrakom, valaki felkiált a gép előtt, és azt írja "Tudom kinek írtad". Mert ettől nincs csodálatosabb érzés, mikor valaki kitalálja gondolataid. Nyah jó mára ennyit.