hmmm....

- Ahhoz képest, hogy én vagyok beteg, nyúzottabbnak nézel ki, mint én.
- Most örülsz nekem, vagy kötözködni akarsz? - kérdezte ingerülten Dracy, bár testvére sápadt arca és feszült vonásai láttán, lejjebb vett hangjából. Hátradőlt székén és próbált minden részletet megjegyezni testvéréről. Feje tartását, kezének apró mozzanatait, szeme csillogását és arca fintorait.
- Úgy szeretem, amikor azzal felingerellek, hogy létezem - vigyorgott nővére, mint egy bolondgomba. - Ne félj, egyszer elmúlok, és nem kell velem foglalkoznod.
- Annyira jól esik, hogy ezt mondod - gúnyolódott Dracy. - Minden vágyam, hogy egyedül legyek, és ne kelljen a hülyeségeidet hallgatnom.
- Megadatott neked ez a lehetőség.
Dracy nem bírta tovább nővére szavait. Táskáját felvette, és már ment is ki az ajtón. Nem nézett vissza, de szemét égették a könnyek. Nem szokott ilyen érzékeny lenni, most mégis leharapta nővére fejét. Megállt, s egy pillanatra gondolkodott rajta, hogy visszafordul és bocsánatot kér, de dühösen elfordult, és folytatta útját.
Nem vette észre a mellette elhaladó Greget, se ahogy a nevét hívta. Dühös volt, de nem is nővérére, hanem inkább magára. Annyira szét volt csúszva. Nem tudott koncentrálni semmire. Az eredményei romlottak, barátai túl boldogak voltak neki, nem tudta még megemlíteni mi lett nővérével. Nem tudott szavakat formálni. Nem tudta kimondani azokat a szavakat. Túl kegyetlen lett volna, és még csak bele se gondolt. Szerette kirekeszteni a külvilágot azzal, hogy bambult egy helyre és fel se fogta mi történik körülötte, csak haladt a többiekkel. Nem szeretett tettetni bármit, így nem is próbálkozott vele. A fáradtság mindig jó indok. Nem volt siettetés, csak várakozás. Ideges várakozás. És remélte, hogy bírni fogják.