Daisy
"Az eső megállíthatatlanul szakadt egy nyári napon. Lulu a parkban ült egy padon egymagában, miközben a Matt-tel való kapcsolatáról gondolkozott. Nem sírt, könnyei már néhány éve elfogytak, mikor az apja elhagyta őket, amikor három éves volt. Nővére mesélt róla, oda és vissza volt érte, de őt nem hatotta meg. Csalóódottságában megeresztett néhány könnyet, de különösebben nem izgatta. Az anyja üzletvezető volt, így mindig utazott, és kevés időt töltött vele, de egy idő után nem érdekelte. Miután nem jött el a ballagására, mert Kínába kellett utazni, mélyen elásta magát Lulu szívében.
Elhüzta a száját. Csak nővéréban bízott. Rá mindig számíthatott, egy támaszt talált benne, akit teljes szívéből szeretett.
- Önsajnálat, önsajnálat? - kérdezte egy gúnyolódó hang, amit elsőre felismert.
- Daisy - pillantott fel az esernyő alatt álló lányra, akin egy kapucnis pulcsi, trapéz farmer és egy sportcipő volt.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte az esernyős lány. Arca közömbösen meredt Lulura.
- A házban túl nagy a csend - vont vállat Lulu. - Anyám nem tudom hol van, nem mintha érdekelne - húzta el a száját. - A levegőn sokkal jobb.
- Hazudozó - mondta lágyan egy kis mosollyal. - Hallottam szakítottatok. Hogy őszinte legyek nem illettetek egymáshoz, túl sok közös van beennetek.
Lulu csak nemtörődöm módon megrántotta a vállát. Hajából csurgott a víz, pulcsijából és nadrágjából már a vizet lehetett volna csavarni.
- Tudod, ha John itt lenne, azt hiszem nem hagyná, hogy szomorkodj az esőben - ráncolt szemöldökött Daisy. - Ez olyan giccses.
- Neked a legtöbb dolog giccses, kedvesem - mondta egy fáradt pillantással.
Daisy kinyújtotta felé a kezét, amibe Lulu bele is kapaszkodott, és felhúzta magát. Egy kicsit imbolygott, de megszilárdította magát.
- Talán jobb lenne ha haza mennél - javasolta neki Daisy.
- Haza? - nevetett fel keserűen. - Nekem nincs otthonom."
"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert,
akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait,
akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát,
akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok
legyünk."
Én már találtam ilyen embert. Csak még nem tudja vagy csak én nem tudom hogy tudja .:)
Itthon meg lehet őrülni. Csend van. Néhány esetben utálom a csendet, hagy gondolkozni, és az nem jó.
"Megbántam, hogy nem mondtam el neked mindent."
Félek a jövőtől, hogy nem lesz legjobb barátom, hogy nem lesz senki mellettem, hogy annyi félelmem van és annyira kellemetlen.
"Egy csipetnyi magány vagyok, egy csipetnyi megvetés,
És maroknyi panasz, maroknyi gyász"
(Linkin Park - Faint) fodította CelticWolf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése